Az Indulás

Történetünk 2004-ben kezdődött. Jóakaró, tenni kész alapító tagokkal, „világmegváltó hittel” és sok-sok nagy tervvel. Egyéni elképzelések összegződtek, letisztult gondolatokká fogalmazódtak. Majd válaszra lelt a „mit?” és a „hogyan?”. És lassan, közösséggé formálódott az „alkotók” kis csapata. Így indult…
Ma, egy professzionálisan működő Alapítvány fogadja a sok köszönő üzenetet, és igyekszik helytállni az újabb és újabb kezdeményezések támogatójaként. Tizenkét évünk „termését” szemlélve, méltán lehetünk büszkék a történtekre.
A Tiszta Formák Alapítvány kiemelt figyelemmel fordul a közösségek felé, amelynek tagjai tevékeny és mértéktartó egyének közösségeit alkotják, akik embertársaikhoz bizalommal, önzetlenül, együttérzéssel és toleranciával közelítenek a világra nyitott, és a hagyományokat tisztelő közösségeket, szervezeteket működtetnek tudatosan és felelősen viszonyulnak az életünket meghatározó értékekhez

Fontos számunkra azok támogatása, akik a fenti értékeket nemcsak vallják, de közvetítik is azokat! Így segítik érvényesülni a közösségi erőt, amely oly sok tevékenységhez köthető. Különös figyelemmel fordulunk a gyerekek felé. Az ifjúság, a jövő generációja, a generációk közötti párbeszéd, sokféle támogatott kezdeményezés formájában válik főszereplővé. Tevékenységünk fő területei:
nemzeti identitás, a kultúra, a hagyományápolás

Az Alapítvány közvetíteni akar. Egymástól látszólag távoli kezdeményezések találkozását segíti, kapcsolatot teremt az alkotók és a közönség, az adatközlők és az értékek megőrzői között. Koncerttermekben, színpadokon, sportpályákon, a természetben egymásra találnak emberek, elképzelések. Az országban és a határainkon túl éljenek is, együvé tartozóknak érzik magukat, önbecsülésük erősödve, újabb terveket szőnek…

Az elmúlt 15 évünk

Kevés civil szervezet mondhatja magáról, hogy 15 éve, működik, a kitűzött céljainak megfelelően. Az évek során a támogatott projektek száma közel 3000-re tehető, a kiosztott támogatásaink nagyságrendje eléri a 600 millió Ft-ot. Támogatásunkkal több, mint 5 milliárd Ft érték valósult meg Magyarországon, és a határon túli magyarok körében. Évente átlagosan 200 civil szervezetet támogatunk, és ilyen módon 15.000 gyermeknek tudunk segíteni.
A számokon túl, felbecsülhetetlen az a hatás, melyet kifejtett az Alapítvány tevékenysége. Az Alapítvány az állami támogatási rendszer hiányterületein működő szervezetként jött létre. Tizenöt éve működünk és ez alatt az idő alatt, adományainknak köszönhetően iskolák, óvodák, kollégiumok, sérült gyermekek részére terápiás központok, bentlakásos otthonok épületek és bővültek. Ezeken a helyeken komoly tapasztalatot szereztünk a hosszabb és nagy értéket képező folyamatok támogatásában, kísérésében.
Segítségünkkel művészeti, zenei, néptánc és népdal fesztiválok jöttek létre, maradtak talpon. Adományainkból könyveket adtak ki, kiállítások létesültek, dokumentum-filmek készültek.
Kis és nagy települések igazi lokálpatriótái tudták saját identitásuk megfogalmazni újra, és büszkén. Szórványban élő, határon túli magyar gyerekek önazonosságát vállalni, értékeik, nyelvük, kultúrájuk megőrzéséért sokat tett a Tiszta Formák Alapítvány. A „kezdő-amatőr” jelző nálunk nem a szégyenkezés, a kishitűség szinonimája. A tiszta szívvel, örömmel, lelkesedéssel megélt tevékenység közben, az elüzletesedett világunkban, sok kezdeményezés amolyan üdítő színfoltként van jelen. A létrejött magas színvonalú produkciókat a társadalom is elismerte. Támogatott művészeinkből Prima Primissima díjas előadók kerültek ki és büszkék vagyunk arra is, hogy volt olyan támogatott zenész palántánk, akiről díjnyertes film készült, amit a kereskedelmi csatornák is rendszeresen vetítenek.
Támogatásaink elsősorban három területre jutottak el, a kultúra, a gyerek-tömegsport, és az oktatás területeire. A támogatásunk kialakítása folyamatos fejlődési folyamaton ment keresztül, de a központban a kezdetektől fogva mindig a gyermek állt.

Munkafolyamataink

Bátran állíthatjuk, hogy sikeresen működünk, és meglátásunk szerint, két erős pillérre tudunk munkánk során támaszkodni. Az első pillért a munkafolyamatainkat adják, és ez minden más civilszervezettől, állami, nem állami, és EU-s pályáztatótól megkülönbözteti Alapítványunkat. Röviden bemutatnám ezt a folyamatot.
Támogatásért Alapítványunkhoz pályázni kell, és amikor a pályázó feltölti pályázatát a honlapunkra, a kuratóriumi ülésen megvizsgáljuk, hogy az adott pályázat megfelel-e az alapítvány által megfogalmazott célkitűzéseknek. Amennyiben a válaszunk, Igen, akkor a támogatási döntés meghozatala előtt személyes kapcsolatot keresünk a pályázóval, annak képviselőjével. Megnézzük, hogy ismerjük-e a közösséget, adott-e minden információ a döntésünkhöz?
A működésünk különlegességét, lényegét ennél a pontnál emelném ki. Miért tesszük azt meg, hogy személyes kapcsolatot keresünk minden hozzánk forduló pályázóval? Mert, alapvetően kíváncsiak vagyunk a másikra, figyelünk a kérésekre és egy-egy pályázat esetében igyekszünk mindig azt megadni, amire éppen szüksége van a pályázó közösségnek. Nem akarunk belekényszeríteni egyetlen pályázót sem olyan projektbe, amit csak azért végez, mert a pályázati kiírás erre kényszeríti. Amit mi elvárunk, hogy adja önmagát a szervezet, mutassa meg, mi az, amivel foglalkozik. Szeretnénk megismerni a motivációját, indítékait, és mondja el őszintén, mire van szüksége.
Amint megkaptuk a válaszokat, és rendelkezésre áll minden információ a pályázóról és pályázatáról, akkor döntünk. Amennyiben támogatjuk a pályázatot, akkor szerződést kötünk és egy projekt vezetőt nevezünk ki, aki tartja a kapcsolatot pályázóval, a közösséggel. Az ő feladata ellenőrizni a támogatás megfelelő felhasználását is. Fontos itt kiemelnem, hogy a projekt vezetők elsődleges feladata nem a számonkérés, hanem a segítés, a projekt megvalósulásának támogatása, amennyiben pályázó ezt igényli.

Amikor véget ért a projekt, akkor kerül sor projekt zárójelentés elkészítésére, ami rögzíti a programot, az eredményeket, az esetleges nehézségeket.
A lezárást követően minden évben legalább egy alkalommal, a kuratórium a felügyelő bizottsággal együtt visszatekint a támogatásokra, a támogatott közösségekre, valamint az Alapítvány működésére. A tapasztalatokat kiértékeli, összegezi, és ahol szükséges ott változtatásokat hajt végre, korrigál.

ADNI JÓ! Az adás számunkra mindig nagyobb örömet okoz, mint kapni! Valljuk, ha egy másik embernek tud segítséget adni, azzal önmagán is segít, hiszen erősíti azt az érzését, hogy önmagán kívül másnak is fontos, és hasznára tud lenni a világnak. Amikor segítünk, számítanak ránk, adunk, akkor egy kicsit a másik ember örömének is a részévé válhatunk, és együtt ünnepelhetünk. Ezáltal kapunk mi is, és többek között ezért vagyunk hálásak azért, hogy ezt a munkát végezhetjük és bízunk abban, hogy az elkövetkező 15 évben is hasonló módon tudjuk támogatásainkat folytatni! Szeretnénk, ha Ön is részese lehet ennek a folyamatnak.
Alapítványunk működési költségét Alapítónk biztosítja, így az Ön adománya 100%-ban civil szervezetek támogatására fordítódik. Kérjük, támogassa Alapítványunkat, hogy most már Önnel együtt élhessük meg azt meg, hogy ADNI JÓ!